Akvarell, papír, jelezve jobbra lent: Kövesdy G.. Mérete: 11, 5x17, 5 cm, kerettel: 28, 5x36 cm.
Kövesdy Géza (Budapest, 1887. okt. 29. – 1950. nov. 15. , Budapest) festő, grafikus
A Képzőművészeti Főiskolán Hegedűs László növendéke volt, majd Bécsben, Münchenben és Berlinben tanult. Tanulmányutakat tett Német- és Olaszországban. Ezután felsőipariskolai tanári állást vállalt.
Közben, 1918 óta élénken szerepelt hazai és külföldi reprezentatív kiállításokon. Itthon gyakran szerepelt a Műcsarnok tárlatain. 1926-ban gyűjteményes kiállítása volt a Nemzeti Szalonban a Céhbeliek kiállítása keretében.
A következő elismerésekben részesült: 1921-ben grafikai díj, 1922-ben báró Kohner-díj és Pállik-díj, nemzetközi rajzdíj, népéleti vízfestménydíj, 1923-ban állami rajzdíj és kitüntető elismerés, 1924-ben állami vízfestménydíj, 1925-ben első állami grafikai díj, 1926-ban állami vízfestménydíj, 1927-ben első állami vízfestménydíj, 1928-ban kitüntető elismerés, 1929-ben barcelonai kiállítás ezüstérme, 1934-ben társulati díj. Megfestette az Operaház és a Nemzeti Színház örökös tagjainak arcképeit az illető intézetek részére.
Néhány grafikai műve és a Lovastanulmány című festménye a Magyar Nemzeti Galéria tulajdonában van.
.
(FORRÁS: Művészeti Lexikon – szerkesztő: Éber László 1935., Dr. Pipics Zoltán: 100 magyar festő - 1943., Művészeti Lexikon – főszerkesztők: Zádor Anna és Genthon István, 1981. /második, változatlan kiadás/, Magyar festők és grafikusok életrajzi lexikona – szerkesztő: Dr. Szabó Ákos András, 2002.. )
.
.
Képeimre garanciát vállalok. Budapesten személyesen át tudom adni.
Szívesen válaszolok kérdéseire is.
Jelenlegi ára: 15 000 Ft
Az aukció vége: 2011-05-15 00:30
. Kövesdy Géza (1887-1950) - Téli tájkép - Jelenlegi ára: 15 000 Ft
2011. április 25., hétfő
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése